Jelen lenni a pillanatban

jelen lenni a pillanatban, életmód @LaMimieux

Érezted már úgy, hogy csak telnek a napok, a hetek, és te mintha kívülről néznéd magad? Automatikusan mész végig a mozdulatokon, a napi rutinon, felkelsz, munka, feedek végigpörgetése vakon, lefekvés, aztán megint elölről mindez? A legrosszabb pedig az, hogy ebbe könnyű beleszokni, mert miért is ne lenne? Mind a szokások rabjai vagyunk.

De aztán jön egy pillanat, ami felnyitja a szemed, és meglepve nézel körbe, mint aki valami álomból ébredt: hé, ez az én életem, talán nem csak úgy átsiklani kéne rajta. Mert persze, lehet fontos a munka, a megélhetés, a karrierépítés, a célok hajkurászása, megpróbálni önmagunk legjobb változatának lenni… De talán, csak talán, vannak dolgok az életben, amik ugyanilyen fontosak, még ha aprónak is tűnnek; talán, de tényleg csak talán, az egyik legfontosabb dolog jelen lenni a pillanatban.

És amikor jön ez a pillanat, mint aki valami homályos álomból ébredt, úgy nézel körbe és teszed fel a kérdést: Mikor hallgattál utoljára zenét, úgy igazán? Nem csak úgy a háttérben, hogy szóljon valami, ami betölti a statikus csendet, hanem úgy igazán, szemet lehunyva, elveszve a dallamban, meghallva a szöveget? Mikor mentél el legutóbb sétálni és néztél fel, meglátva a részleteket, néztél le, meglátva az embereket? Mikor hagytad magad utoljára elmerülni a gondolataidban? Mikor sírtál utoljára egy versen? Mikor merültél el utoljára úgy egy könyvben, hogy azt sem vetted észre, hogy közben kint lement a nap? Mikor beszéltél utoljára lázasan világmegváltó gondolatokról a barátaiddal, órákon át, bele az éjszakába? Mikor nevettél utoljára úgy igazán, valami jelentéktelen apróságon, mégis tudva, hogy na igen, ez az, erről szól az élet, ez az, ami számít? És mikor csináltad mindezt utoljára úgy, hogy közben el is felejtetted, hogy van valahol egy telefonod, Instafeeddel, Facebook Messengerrel…

Szóval, mikor voltál utoljára jelen a pillanatban?

Ez lehet naivan hangzik (bűnös vagyok, vállalom), lehet, hogy álomvilágban élek (abban), és tudom, hogy egy versen ejtett könnyekből nem lehet számlát fizetni, tudom, tudom. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, különleges hópiheként is lehet realistának lenni (végtére is, szociológus lennék, kérem). És persze, hogy nem állhat csak ezekből az élet, és hétfőn én is ugyanúgy újra felkelek, dolgozok, végigpörgetem a szociális médiát, lefekszem, és kedden kezdem elölről.

Most, ebben a pillanatban viszont feljöttem a víz alól egy nagy levegőért, tisztán látok, és azt mondom: a triviális dolgok teszik az életet azzá, ami.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..