Gnocchi és sütőtökszósz

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Elérkezett az ősz, vele együtt pedig a sütőtökszezon; a sütőtök nálam tipikusan olyan étel, amit hol szeretek, hol meg nagyon nem. Jelen pillanatban pedig épp szeretem, úgyhogy amikor nemrég a kezeim közé került egy (igen korai) sütőtök, rögtön az Otthonos ízek könyv után nyúltam, hogy haladjon egy kicsit az a projekt, ami miatt ugyebár belekezdtem ebbe a kis oldalba. Vissza a témára: szerencsére a könyvben pont volt sütőtökös recept, így készült el szombati ebédnek a sütőtökszószos gnocchi.

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Ó, a gnocchi. Mókás kis étel és szó ez, szerintem nem én vagyok az egyedüli, akinek a helyes kiejtés gondot okozott… Ha mégis, mindenki felejtse el az előző mondatot, persze, hogy mindig is tudtam, hogy kell mondani azt, hogy gnocchi, soha eszembe sem jutott „cs”-vel ejteni, pfff…

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

És már megint elkalandoztam, vissza a recepthez. Természetesen egy pár dolgot meg kellett változtatni, szerintem soha nem lesz olyan, hogy egy receptet el tudjak készíteni teljes egészében, úgy ahogy van, mert például a városban SEHOL nem lehet kapni parmezánt (egyébként biztos lehet, csak jobban körül kellett volna nézni, de kinek van arra ideje) – éljen a kisvárosi lét, nemde? A tök sem éppen olyan volt, ami kellett volna, meg kicsit éretlen is, de azért szerettük. Megjegyzem, egy ekkora tököt felvágni kész művészet, hárman kellettünk hozzá.

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Egyébként ennek a fogásnak az elkészítése kisebb közös családi programmá alakult, ami talán a legnagyobb bája volt. Nem csak a tököt gyűrtük le családilag, de a gnocchi is munkamegosztásban készült. És ami még jobb? Szinte minden hozzávaló helyből jött, helyi termelőktől, amitől talán még jobban esik elkészíteni és elfogyasztani valamit. Na de elég az érzelgősségből, nézzük is a receptet, amit Jamie Oliver könyvéből adaptáltam (aminek elkészítését ez a videó is demonstrálja).

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Hozzávalók a sütőtökszószhoz:

  • 1 tök (kb. egy kilónyi húsára lesz szükség)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 piros chili (ha nem bírod a csipőset, akkor csak a felét tedd bele!)
  • 4 szál rozmaring
  • Olívaolaj
  • 500 ml víz
  • 1 leveskocka
  • Parmezán (esetemben csak cheddar sajt, de a parmezán ad hozzá igazán egy kis pluszt)

Hogyan:

  1. A tököt vágd félbe, magozd ki, majd vágd ki a húsát (vagy hámozd meg és szeld fel úgy), és aprítsd vékonyka darabokra.
  2. A fokhagymát (megtisztítva, felaprítva), a felszeletelt chilivel és a rozmaring leveleivel egy kevés olívaolajon pirítsd egy nagy lábasban kb. egy percig.
  3. Add hozzá a tököt, morzsold bele a leveskockát, majd önts hozzá fél liter forrásban lévő vizet.
  4. Lassú tűzön, fedő alatt főzd, gyakran kavard meg, egészen addig, amíg mártásszerű állaga nem lesz, ez nagyjából fél órát vesz igénybe, a tök érettségétől függően. Sózd meg amennyire szeretnéd. Ha nem igazán akar szétesni a tök, segíts rá egy kézi turmixszal.

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Hozzávalók a gnocchihoz:

  • 1,5 kg krumpli
  • 2 tojássárgája
  • 150 g liszt
  • 1 egész szerecsendió reszelve
  • 1 csipet só

Hogyan:

  1. A krumplit mosd meg, majd tedd egy tepsibe és süsd meg előmelegített sütőben, amíg meg nem puhul (nagyjából egy óra).
  2. Ha elhűlt, kapard ki a krumplit (vagy egyszerűen húzd le a héját), törd össze amennyire csak tudod.
  3. Az összetört krumplit halmozd fel egy gyúródeszkán (apropó, a magyar nyelvű könyvben itt van egy kis hiba: burgonya helyett tököt írtak a gnocchi elkészítéséhez, ami azért nem mindegy, szóval, akinek megvan a könyv és abból készíti el a receptet, erre figyeljen oda!) A közepét nyomkodd be egy kicsit, ebbe a kis kráterbe öntsd bele a tojássárgáját, a lisztet, egy csipet sóval, és reszeld rá a szerecsendió negyedét. Közben tegyél fel egy fazék sós vizet forrni.
  4. Gyúrd össze, de ne gyúrd túl, ne kelljen túl sok lisztet hozzáadni. Negyedelt fel, mindegyik részből sodorj kis hurkákat (kb. 2cm vastagokat), majd szeld fel szintén kb. 2 centis kis darabokra. Hintsd meg őket egy kis liszttel, majd egy lisztes villát húzz végig mindegyik darabka tetején – ezekbe a barázdákba csüccsen majd bele a szósz.
  5. Ha már forr a víz, részletekben tedd bele a gnocchit (egyszerre kb. a negyedét), és amint feljön a víz tetejére, már merheted is ki, és mehet is egyből a szószba.
  6. A szószos gnocchira reszelj egy parmezánt, keverd össze, majd még a tálaláskor mehet rá egy kis sajt.

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Ezt az ételt elkészíteni nem volt stresszes, nem kellett sietni, talán nagyon elrontani sem lehet, úgyhogy kedves mindenki, legalább egyszer tessék fogni aput, anyut, gyerekeket, és együtt gnocchit készíteni, mert jó móka. És igazából ez a főzés lényege, nem? Ne csak azért főzzünk (meg együnk), mert muszáj, hanem élvezzük is egy kicsit a dolgot!

Gnocchi sütőtökszósszal - Jamie Oliver receptje alapján.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..