Adventi bakancslista

Adventi bakancslista – mit csinálj az adventi időszak alatt @LaMimieux

Hamarosan kezdetét veszi az adventi időszak, más néven az év legcsodásabb időszaka, a finálé, az út, aminek a végén ott a várva-várt Karácsony. Nem mondom, hogy erre vártam egész évben, ahogy azt sem tudom sem megerősíteni, sem tagadni, hogy egyszer-kétszer már a nyár közepén is meghallgattam kedvenc karácsonyi lemezeimet.

A Karácsonyban, számomra legalábbis, talán nem is maga a naptári Karácsony a legszebb, hanem az azt megelőző szakasz, december első hetei és az adventi időszak. A levegő megtelik várakozással, az utcák ünnepi világítással, és minden egy kicsit szebb, egy kicsit meghittebb lesz. Ha még hó is lenne, akkor meg aztán tökéletes lenne a hangulat.

Amilyen csodálatos ez az időszak, olyan rövid is, és könnyen azon kaphatja magát az ember, hogy elrepült az egész anélkül, hogy bármi szezonbavágót csinált volna. És bár a legtöbbet ezek közül az év bármely más szakában is ki lehet pipálni, az azért mégsem ugyanolyan.

Annak érdekében, hogy ne múljon el ez az időszak úgy, hogy közben kimaradnak a leghangulatosabb dolgok, írtam egy listát (lehet, de nem biztos, hogy én vagyok a Mikulás) huszonnégy olyan dologgal, amik nélkül, bár elmúlhat december első huszonnégy napja, velük azért mégis sokkal-sokkal jobb lesz minden. Néhány ezek közül egyértelmű, néhány már nem annyira de mindegyik 100%-ban ünnepi.

Adventi bakancslista – mit csinálj az adventi időszak alatt @LaMimieux

Adventi bakancslista

  1. Adventi gyertyagyújtás: koszorún vagy anélkül, de gyertyát mindenhova (és minden napra)!
  2. Karácsonyi filmnézés: a kedvencek újranézése mellett potenciális új kedvencek keresése is zajlik minden évben.
  3. Forralt borral kuckózás: pléd, kanapé, forralt bor, esetleg egy jó karácsonyi film (gyertyák?!).
  4. Karácsonyi fények meglesése: gyalog vagy autóval is abszolút hangulatos bejárni a környéket sötétedés után és meglesni az ünnepi fényeket.
  5. Karácsonyi képeslapok küldése: egyik kedvenc programom decemberben.
  6. Adományozás: számtalan szervezet és alapítvány gyűjt ilyenkor annak érdekében, hogy mindenki számára szép legyen az ünnep.
  7. Mézeskalács sütés: úgy a legjobb, ha családi program, a háttérben pedig szól valami jó karácsonyi zene. Ebből a fajtából tavaly végtelen mennyiségűt sütöttem.
  8. Karácsonyi vásár: ha másért nem, hát a hangulatért mindenképp megéri kinézni egyre.
  9. Társasjáték-est: téli esték legjobb elfoglaltsága a kuckózás mellett.
  10. Karácsonyfadísz készítés: számomra nem múlhat el a Karácsony egy halom dísz gyártása nélkül.
  11. Forrócsokizás: bár lehet forrócsokizni máskor is, tudományosan bizonyított, hogy ilyenkor legalább 50%-kal finomabb minden forró ital.
  12. Ajándékvásárlás és készítés: mert adni jó, főleg ilyenkor.
  13. Karácsonyi dekorálás: ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen. Én biztosan nem fogok spórolni a karácsonyi dekorációval.
  14. Reménykedni, hogy lesz hó: minden évben…
  15. Karácsonyi táncparti: ha nem táncoltál még karácsonyi zenére úgy, mintha senki nem látna, akkor valamit rosszul csinálsz.
  16. Pizsinap: lehetőleg karácsonyi pizsiben.
  17. Találkozni régen látott barátokkal: és meginni együtt egy bögre forralt bort/forrócsokit, és órákon keresztül beszélni, miközben körbevesznek a pislákoló karácsonyi fények = nagybetűs hangulat.
  18. Karácsonyi hangulat maximális kiélvezése: könnyű elfelejteni, miről is szól ez az egész, ahogy azt is, hogy milyen gyorsan eltelik, és aztán lehet rá egy újabb évet várni. Ezért néha nem árt menet közben megállni egy pillanatra és emlékeztetni magunkat arra, hogy élvezzük ki.
  19. Kedvenc karácsonyi sztorik felidézése: legszívesebben meghallgatnám mindenki legkedvencebb karácsonyi emlékét.
  20. Karácsonyi pulcsit húzni: ide az összes karácsonyi pulcsival.
  21. Karácsonyi zenét hallgatni egész nap: pontosítok, egész decemberben.
  22. Ajándékcsomagolás: szintén kedvenc program, a háttérben karácsonyi zenével a legjobb.
  23. Kedvenc karácsonyi történet újraolvasása: a Grincs például minden évben kötelező.
  24. Karácsonyfa díszítés: ez az, amit én biztosan nem fogok utoljára hagyni, tündököljön csak minél tovább az a fa.

Tekinthetünk erre akár amolyan alternatív adventi kalendáriumként is, vagy adventi bakancslistaként, vagy csak egyszerű emlékeztetőként is, amire pillantva eszünkbe juthat, miről is szól igazából az évnek ez a szakasza.

A képekre kattintva te is letöltheted, akár ki is nyomtathatod a listát, hogy aztán a családdal együtt válasszátok majd ki minden nap azt a bakancslistás elemet, ami nélkül nem szeretnétek, ha elmúlna az adventi időszak.

Adventi bakancslista – mit csinálj az adventi időszak alatt @LaMimieuxAdventi bakancslista – mit csinálj az adventi időszak alatt @LaMimieux

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Psszt, osztozkodni szép dolog, ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! ⬇️

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..